2011. Szeptember 26.
Cet: milliárdos perek elé néz a főváros
Több per is indulhat a Közraktárak közül kiemelkedő CET-szerződés augusztusi felmondása nyomán. A beruházó és a főváros jogvitája mellett a hitelt nyújtó MKB, a hoppon maradt alvállalkozók és a nyitásra hiába váró bérlők is a bíróságon kereshetik igazukat.
Jogerős bírósági döntés nélkül ugyanis nagyon nehéz lesz elszámolni a milliókkal/milliárdokkal mind a cégtulajdonosok, mind a munkások, mind a választók felé. A főváros áll a dolgok elébe. A közgyűlés csütörtöki zárt ülésén hivatalosan is tudomásul vette a Porto Investment Hungary Kft. felmondását. Egyúttal felkérte a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a 2007-ben kötött szolgáltatási szerződés megszüntetéséből eredő kárigények érvényesítésére. Az ügytől eddig magát látványosan távol tartó Tarlós István erre egyeztetésre hívta Bagdy Gábor és György István főpolgármester-helyetteseket, Rogán Antal V. kerületi polgármestert és Tüttő Kata szocialista fővárosi képviselőt. A tét nem kicsi. A Porto a főváros súlyos szerződésszegéseivel indokolja döntését. Budapest vezetésének az ingatlanfejlesztő szerint hatvan napja maradt a súlyos szerződésszegések megszüntetésére. Ha nem teszi, akkor a Porto szerint összesen tízmilliárd forintot kell fizetnie a hitelező banknak és a fejlesztőnek. A főváros másként látja. Bagdy Gábor szerint az önkormányzat súlyos szerződésszegését a beruházónak kell majd bizonyítania. Az épületet pedig október végéig ki kell ürítenie – további információ a Népszabadság közleményében olvasható.










