2011. Szeptember 28.
Belső feszültségek miatt oszlott fel az önkormányzat
A Magyar Nemzet értesülései szerint belső feszültségek miatt feloszlatta magát hétfői ülésén Geszteréd képviselő-testülete, így a községben időközi választásokat tartanak.
Szűcs Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere elmondta: a héttagú testület az egyik alpolgármester előterjesztése alapján, egyhangúlag szavazta meg az önfeloszlatást. Az önkormányzati vezető közlése szerint a tavalyi választások óta folyamatos volt a belső feszültség közte és a testület között, és – mint fogalmazott – „az első perctől kezdve nem érezte egyes képviselő-testületi tagok bizalmát”. Úgy fogalmazott: „nagyon sok embernek nem tetszik a vezetői stílusa”, többen kifogásolták az elvárásait a közalkalmazottakkal és a képviselőkkel szemben. Részletek említése nélkül elmondta, hogy a kialakult helyzettel kapcsolatban „több hamis információ is napvilágot látott”, ezért feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Szűcs Zsolt kedvét a történtek nem vették el, így újból jelölteti magát az időközi választásokon.










