2011. Szeptember 30.
A fővárosban három éjjel-nappal működő központi kórház lenne
A Népszabadság értesülései szerint ősztől a fővárosi kórházak, januártól a megyei kórházak kerülnek állami kézbe, a vidéki városi kórházak sorsáról szóló döntést a jövő évre halasztotta a kormány.
A kormány szerdai ülésén egyúttal gondoskodott arról, hogy az átvételre kiszemelt intézményeket az önkormányzatok már ne adhassák el, és annak terheire újabb adósságot se vállaljanak. Az állam ugyanis az intézmények tartozásait is átveszi, ám az ingatlanokért – bármennyire is szeretné több önkormányzati vezető – nem hajlandó fizetni. Az adósságokkal együtt bizonyos önkormányzati bevételeket is átvesz majd az állam, de még így is 35-45 milliárdos egyszeri kiadás kell az egészségügyi, az oktatási, a szociális intézményrendszer konszolidálásához. Szabó Erika, a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár egy keddi háttérbeszélgetésen úgy fogalmazott: még soha nem próbált feladatra vállalkoztak: 19 megye 739 intézményét érinti a változás. Emellett 475 közoktatási, 132 szociális és 77 közművelődési intézmény is állami tulajdonba kerülhet. A döntés jelentőségét érzékelteti, hogy az átalakítás 33 ezer szociális ellátottat és 61 ezer munkavállalót érint közvetlenül. A kormány „menetrendje” szerint először idén ősszel a fővárosi kórházak kerülhetnek „állami kézbe”. Erről szerdán a Fővárosi Közgyűlés lényegében döntött, elfogadták azt az előterjesztést, amely fölhatalmazza Tarlós István főpolgármestert, hogy kezdje meg az előkészítő tárgyalásokat a budapesti 12 kórház átadás-átvételéről. Ám minden további döntést igénylő kérdést vissza kell vinnie a közgyűlés elé. Tarlós István maga is élt egy módosítással, miszerint csak akkor kerülhet pont a folyamat végére, ha az intézmények állami felügyelete alá „tereléséhez” valamennyi szükséges jogszabály megszületett. A tervek szerint a fővárosban három éjjel-nappal folyamatosan üzemelő, mindenfajta betegséget kezelő centrumot alakítanak ki, ezekhez igazítják az egyéb kórházak illetékességi területeit is. Budán három intézmény állna össze erre a célra: a Semmelweis Egyetem Szív- és Érsebészeti Klinikája, a Szent János Kórház és a Kútvölgyi. Pesten az egyik centrum az Állami Egészségügyi Központ lenne, a másikhoz a Nagyvárad tér környékén lévő kórházakat költöztetnék össze, melynek keretében a Semmelweis Egyetem Korányi projektjét bővítenék a volt Országos Baleseti és Sürgősségi Intézettel és az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézettel.










