2011. November 29.
Elfogadták a költségvetés irányszámait
Az Országgyűlés elfogadta a 2012-es költségvetés főösszegeit tartalmazó számvevőszéki bizottsági módosító indítványt, mely szerint a bevétel 14 323,6 milliárd, a kiadás 14899,8 milliárd, míg a hiány 576,1 milliárd forint lesz.
Az adórendszerben a legfontosabb változásokat az evával, a regisztrációs adóval és a népegészségügyi termékdíjjal kapcsolatos módosítások jelentették, a másik nagy változás pedig a megyei önkormányzati intézmények állami kezelésbe vétele, amely közel 350 milliárd forintos mozgást jelentett. Emellett a bírák és az ügyészek illetményeinek növekedése, valamint a rendőrségnél a tiszthelyettesek és a zászlósok béremelése miatt is változtattak a költségvetésen – mondta Szijjártó Péter. A tervek szerint 2012-ben 2,5 százalékos lesz a költségvetés hiánya, amivel megnyílik az államadósság további csökkentésének lehetősége is. Szijjártó Péter fontosnak tartja a nyugdíjkassza lábra állítását. Végül a bizottsági alelnök kiemelte, hogy „rendkívüli mértékű tartalékok vannak” a jövő évi büdzsében: a különböző fejezetekben összesen 300 milliárd forintot különítettek el és ebből 200 milliárd forint felhasználása korlátozott is. A költségvetés vitája a következő hetekben még folytatódik – olvasható a Magyar nemzet online kiadványában.










