LRMIFÓRUM ÖNKORMÁNYZATI HÍREKVisszatér Budapestre a Ryanair

2012. Január 24.

Visszatér Budapestre a Ryanair

Forrás: MTI

Március 12.-én csaknem 2 év után újra indít járatokat a Ryanair Budapestről. Egyelőre öt célállomásra alakít majd ki menetrendszerinti járatokat, ezek: Birmingham, Bologna, Bristol, Dublin és London. Az új járatokkal legalább 200 új munkahelyet is teremtenek – jelentette be Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója kedden a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Az ír légitársaság visszatérését a Magyar Turizmus (MT) Zrt. segítette moderátorként, valamint a Budapest Airport (BA) Zrt. azzal, hogy ár-érték arányban nagyon kedvező ajánlatot tett a Ryaniarnek.- fogalmazott Jost Lammers, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető BA Zrt. vezérigazgatója. Michael O’Leary ugyanis a 2010-es távozást a magas repülőtéri költségekkel indokolta.

Az MA Zrt. a Légi Marketing Alap keretében Magyarországot népszerűsítő közös marketingtevékenységet folytat a légitársasággal azokon a piacokon, ahonnan Ryanair-járatokat indít Budapestre – mondta el az MT Zrt. vezérigazgatója, Horváth Gergely. A járat újraindítása legalább évi 200 ezer vendégéjszakát jelenthet a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken. Hozzáfűzte: Németország és Ausztria után Magyarország számára Nagy-Britannia a harmadik legfontosabb turisztikai küldőpiac. Michael O’Leary szerint a Magyarországot ért külföldi támadások ellenére van igény idelátogatni, amit jelez a Ryanair járatindítása is.     

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke a sajtótájékoztatón jelezte, hogy a kormány adózási ügyben is segítette a Budapest Airportot, hogy minél több járat jöjjön Budapestre: az önkormányzatoknak fizetendő iparűzési adóból – egyedi elbírálással – 4 millió euró kedvezményt kapott a repülőtér-üzemeltető társaság – olvasható a Magyar Nemzet online cikkében.

 

Localmonitoring.eu
HKSzeCsPSzoV
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
       
Partnereink

 

foresee_logo

toosz_logo

 

moosz_logo

mfsz_logo

 

mosz_logo

kosz_logo

koosz_logo

 

IGE Logo